Besokalltak a vasutasok, túl alacsony a bér, kevés az ember, elviselhetetlen a terhelés

Besokalltak a vasutasok, túl alacsony a bér, kevés az ember, elviselhetetlen a terhelés

Az utóbbi időben soha nem látott támadás érte a médiában és a közösségi oldalakon a MÁV-csoport működését, a vasúti szolgáltatás színvonalát, aminek célkeresztjében sokszor a vasutasok álltak. Ez azonban méltatlan, hiszen a vasutas nem okozója, hanem elszenvedője a súlyos működési zavarokkal terhelt vasúti közlekedésnek – írja MTI OS közleményében a VDSzSz Szolidaritás szakszervezet.
A jelentős műszaki zavarokat akut létszámhiány mellett kellene kiküszöbölni. A MÁV saját adatai szerint közel 1000 fős létszámhiány mutatkozik, aminek a feltöltésére csekély az esély. A munkavállalókat felőrli a mindennapos küzdelem, a munkaidő-beosztásuk kiszámíthatatlan, ami felborítja a családi életüket is.
Hogy ez mit jelenthet, arról írtunk ebben a cikkünkben:
243 percet késett egy hónap alatt Ági vonata, már a főnöke is szóvá tetteAki Budapest környékéről jár be dolgozni, annak szinte minden napra kijut a bosszúságból.
A szolgálati vezetők magatartása, hozzáállása esetenként még az 1980-as éveket idézi, a munkakörülmények, a munkavégzés feltételei sokszor kritikán aluliak.
Az utasokkal közvetlen kapcsolatban álló vasutasokat – jegyvizsgálókat, személypénztárosokat – sorozatosan fizikai bántalmazások és szóbeli atrocitások érik. Mindez amellett, hogy emberi méltóságukban sérti őket, elbizonytalanítja a vasutasokat a mindennapi munkavégzésük során. A jegyvizsgálók már naponta számíthatnak utasbántalmazásra, a munkavállalók mentális és fizikai leterheltsége már meghaladta az elviselhetőség határát.
Kiemelt kép: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba


Source link

Share: